Ötödik rész
Feladvány
Nagy nehezen kikecmeregtem a kómából és levonszoltam magam a konyhába reggelizni. “Vihar előtti csend” -hangulat volt, biztos megint nem feleltek meg egymásnak éjjel vagy nem tudom… az ő dolguk. Jobbnak láttam hamar eltűnni. A zuhany alatt elmélkedtem az álmomról. Semmiféle relációt nem láttam benne. Na, de kérem! Abban mennyi ésszerűség volt, hogy Ő az életembe keveredett… és ha így nézem a dolgot, máris hangzatosabb számomra. Tehát, mit jelenthetett?
- Ah, naplócskám te vagy az egyetlen, aki meghallgat engem. De könyörgöm, csak egyszer! Csak egyszer szólj hozzám, adj tanácsot! Díszkötést is kapsz, bőrrel borítalak, csak legyél már egy kicsit beszédesebb!
Persze Elisabeth, őrülj meg te is! Te már annyira eszement vagy, hogy a tárgyakat is kényszerítsd szóra!
- Bocsáss meg, nem lehet mindenkiből Cicero!
Szóval, amit kihallok belőled, az egyenlő a nagy büdös semmivel!
A következő pillanatban a jegyzetfüzetem a földön landolt. Sikeresen levertem. Már csak ez kellett: lyukaskezű.
Talán nem is vagyok olyan béna… Lenéztem a padlón heverő füzetre. Egy régebbi írásomnál nyílt ki:
5019. 04.23. Ma egy csodás és tartalmas éjszakát töltöttünk együtt. Ez a nap megerősítette bennem a tudatot, hogy ő az aki kell nekem. Szeretem Őt! Phoenix! Phoenix! Phoenix! Volt van és lesz! Örökké! – pár ezer szivecskével “díszítettem” az oldalt - .
- Hát, ez az! A nyom! A szál amin elindulhatok! Phoenix és az idő! – sikítottam fel.
De persze megint megszakított a holdkóros anyám, aki most új hobbijával kerget a sírba. Kupakol. Valami akció ez, beteg gyerekek megsegítésére. Ami kicsit sántít, mivel anyámat világ életében nem érdekelte más, csak önmaga. Nemhogy még jótékonykodjon… Gondolom az “akció” az ő szótárában arra vonatkozik, hogy mentsük a menthetőt a társasági életünkből – amiből persze apámat rendszerint kihagyja- .
- Csak azért jöttem, hogy ne felejtsd el a mai túrát!
- Milyen túrát?
- Az apád mára foglalt jegyet a planetáriumban… nem igaz, hogy ilyen szita az agyad?!
Ah, még valami?! Sosem lesz nyugtom?!
A következő pár órában, amit a kedves szüleim meghagytak nekem, igyekeztem rájönni, hogy mivel van dolgom. Nem sokat haladtam előre, csak a tényeket vetettem papírra: Phoenix, idő, örök, körforgás, újjászületés, titok. Sokról fogalmam sincs, egyetlen dolog jut eszembe ezekkel kapcsolatban: a buddhistáknál a reinkarnáció. Valljuk be ez nem sok. Csak egy jel, hogy továbbra is az ‘idő’ vonalán nyomozzak tovább, hisz’ az, az egyetlen kapocs.
Az esti előadásra mentünk; hét órakor kezdődött. A családunk rögeszméje volt, az esti közös vacsora. Így kikalkulálták, hogy 9órára bőven otthon leszünk és majd csak ki kell melegíteni az előre elkészített bolognait. Apám a kocsiban szóvá tette – merem remélni, hogy nála még otthon vannak és nem magától találta ki -, hogy örülne, ha jobban kivenném a részem a családi életből. Ezalatt értette az összejöveteleket, a beszélgetéseket és anyám unszolására kihangsúlyozta a családi munkát is. Természetesen anyám sem hagyhatta szó nélkül, rákontrázott. Cseppet sem érdekelt az üres fecsegése; annál inkább az, hogy miért pazarolok el két teljes órát az életemből…
- Apu, tulajdonképpen mit is nézünk meg? – puhatolóztam jó kislány módjára.
- Te tényleg ilyen szűklátó vagy? Hát mitől zeng mostanában az újságok, tv-k, rádiók? – a hangjában minden érzelmet fel lehetett fedezni. Mégis talán kételkedett abban, amit hallott.
- Hát, arról az izéről…
- Az az izé, ahogy te nevezed, lehetséges, hogy komoly dolog. Bár nem úgy, ahogy azt a bulvár beállította. – azért itt már megmutatkozott az álláspontja.
Szóval, most talán megtudok valamit… bár kétlem.
Az előadás alatt a nézők közül többen elájultak, hurrogtak, sírtak – na, ők voltak azok, akik igazán beleélték maguk. Volt, aki szkeptikus maradt, velük nem sikerült elhitetni semmit és becsapni sem sikerült azokat, akik konkrét véleménnyel érkeztek ide. Bennem csak annyi fogalmazódott meg, hogy nem lettem okosabb. Mint, ahogy arra számítani lehetett; elferdített, kifacsart történetet hallhattunk.
Hazaértünk a tervezett 9órára, letudtuk a vacsorát is, majd felkullogtam a szobámba; várva, hogy megvilágosodjak. A délután összegyűjtött kulcsszavaim olvasgattam. Tudtam, hogy mit kell keresnem, csak azt nem, hogy hol. Egyre elszántabb voltam. Rájöttem, hogy talán van kapcsolat az álom és a valóság közt. Ugyanis “felcsaptam” drága jó zseni barátomat: Google-t, ahol az olvastam, hogy alvás közben az egyik agyféltekénk éber marad és álmainkat az, aznapi friss eseményekből táplálja. Ezek szerint köze van egymáshoz a “Föld-rémének”és az általam látott lénynek. Innentől pedig özönlöttek a kérdések és a feltevések – listát készítettem róluk :
- Mik ők egyáltalán?
- Megegyeznek?
- Többen vannak?
- Alakváltók?
- Megszólított és nem bántott, akkor nem “rém”…
- Nevemen szólított: ismert…
- Ha jól ismert, akkor én az ő oldalán állok?
- Rossz?
- Én is a rossz oldalon állok?
- Talán ő Phoenix?
- Ha igen… miért jön most? Miért nem jött akkor? Mi történt vele? Értem jön?
…
Csak körmöltem és körmöltem…
Körülbelül éjfélig vesződtem vele. Úgy döntöttem, hogy várhat a világ megmentése még egy napot és lefeküdtem aludni. Eszembe sem jutott, hogy elérhet újra valamiféle olyan állapot, mint előző éjjel. Nem is követezett be. Szerencsére vagy nem… biztosan gazdagodtam volna pár ránccal a homlokomon és biztosan megtudtam volna pár dolgot; de úgy látszik magamra vagyok utalva ebben az ügyben. Hisz’ Ő (talán) mondta, hogy okos vagyok és használjam az eszem. Reggel önkéntesen és tudatosan kapcsoltam be a tv-t, hátha kiderítettek valamit, aminek igazságalapja is lehet és meríthetek belőle én is. Talált-süllyedt! A következő volt a hír:
Kutatók százai gyűltek össze egy cél érdekében: hogy kiderítsék, mivel állunk szemben és hogyan mentsék meg a New-Stray; és valószínűleg egy ekkora kiterjedésű meteor miatt New-Stray környékét is. Második ülésnapjukon egyetértésre jutottak abban, hogy a közeledő tűzgömb jó ideje úton van. Fél éve az kihelyezett űrhajósok már találkoztak a jelenséggel; akkor még nem vették figyelembe, mivel elkerülte a Földet…
Mintha kezdene hasonlítani a saját elképzeléseimre. Szívem mélyén reméltem, hogy nem csak fél éve vándorol; ha sikerülne megbizonyosodnom róla…
Másnap ez fogadott az újságban:
Befejeződött a harmadik nap. Megállípították, hogy körülbelül egy-másfél éve található a kőzet a galaxisban. Kis léptékben haladnak előre, de biztosra mennek…
Jelen állapotban ez is megteszi.
A városi könyvtárba az internet miatt még soha nem tettem be a lábam; ezt a hagyományt is megtörtem. Elolvastam minden csillagászati könyvet, értekezést, találgatást. Majd az antikváriumba is ellátogattam. Egy öreg bácsi volt a tulaj. Nem akarom bántani, de szerintem egy idős lehetett a könyveivel és ráadásul elég provokatív is volt. Hosszas keresgélés után megszólítottam:
- Elnézést, tudna segíteni nekem? Egy könyvet keresek!
- Kis hölgy, hát, ha csak ez kell lehozom magának a csillagokat is! – nos, mintha már hallottam volna ezt valahol; de beismerem stílusos.
- Az égi jelenségeket szeretném tanulmányozni.
- Magácska is kedvet kapott a csillagászathoz? Mostanában menő ez a téma vagy hogy is mondják ezt maguk?!
- Igen, most ez a sláger. Szóval, tudna segíteni?
- Meglátjuk…
Az öreg elkóricált legalább negyed órára. Már majdnem hazaindultam, amikor visszatért egy poros, dohos narancssárga könyvvel.
- Talán ez majd érdekli kegyed.
- Meglátjuk. –szóltam vissza, csak olyan titokzatossággal, ahogy azt ő tette.
Leültem egy kör asztalhoz és forgatni kezdtem a könyvet. A címe nem sejtet sokat tartalmáról: “Az égi sugárút”. Különböző legendákról szólt, fejezetekre bontva. Az egyik igen ígéretesnek tűnt, így mélyebben beleástam magam. A szöveg így kezdődött:
Azoknál, kiknél bekövetkezett a változás felejthetetlen kalandban vettek részt. Mindegyikük munkásember sarja, és maguk sem vetik meg a verejtéket és a fáradtságos küzdést. Alig párnak jutott ez a felüdülés, hogy kiléphez e sorokból. Ők maguk Phoenix csillagai…
Már nem volt kérdés, hogy úton járok. Figyelmesen böngésztem tovább, nem törődve az idővel. Végül pedig rátaláltam a hiányzó láncszemre.
- Megvan! Éljen! Ezt nem hiszem el! A francba is! – csattantam fel.
- Na, de kérem! – pirított rám az öreg.
- Mennyit kér ezért a könyvért?
- Magácskának megfizethetetlen.
- Mondja már! – siettettem.
- Egy őszinte “köszönöm” is megteszi.- mosolyodott el.
- Köszönöm! Köszönöm! – kiabáltam boldogan, majd elszaladtam a bizonyítékkal a kezemben.
Ezzel mindent megoldhatok, már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan tegyem ezt.
Felhőtlen örömömet félbeszakította egy csoport, akik fejvesztve futkároztak össze-vissza. Elkaptam egy nőt közülük, akiből sikerült kihúznom, hogy mi ez az egész. Mindenki megrémült, mert egy kisebb meteorit csapódott be egy New-Stray melletti tanyára. Erről értesültek a szüleim is, akik azonnal hívtak mobilon, hogy menjek haza. Megnyugtattam apámat, aki a születésem óta nem izgult ennyire értem, hogy már hazafelé tartok. Amint hazaértem, közölték velem, hogy teljes szobafogság, amíg ennek a mizériának vége nem lesz. Nem vettem jó néven, hiszen a kezemben voltak olyan információk, melyekkel véget vethettem volna ennek az őrültségnek. De ezt is, mint mindent a tőlem megszokott nyugodtsággal kezeltem. Csak, hogy hű legyek önmagamhoz…
Lesunnyogtam, és szolidan de lényegretörően közöltem a szüleimmel, hogy női problémáim vannak és idegesebb vagyok a kelleténél: így szépen megkértem őket, hogy hagyják rám a hülyeségem. Ennyi női rafkó ragadt rám anyámtól. Reméltem, hogy legalább tiszteletben a kérésem, ha már elfogadni nem tudják.
Előkészítettem a tervem. Persze csak a fejemben, mivel írni már se időm, se energiám, sőt még passzióm sem maradt. Csak “A” tervem volt, úgyhogy muszáj volt mindent beleadnom, hogy biztosra menjek.
Kapóra jött, hogy anyámék ma este a házassági évfordulójukat ünnepelték. Nem volt nehéz észrevétlen maradni az enyelgő pár előtt. Úgy cicáztak egymással, mint valami friss-házasok. Áh, a folytatásra nem vagyok kíváncsi! Most bezzeg nem érződik rajtuk a világvége hangulat!
Gyorsan átfutottam a nappalin, ki a konyhába onnan pedig a bejárati ajtóhoz. Hónom alatt a könyvvel futottam végig a városon. Körülbelül negyed óra múlva értem a vasútállomásra, ahol még elcsípte az utolsó New-Straybe induló járatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése